Drága Cseni,

Néha úgy érzem, az óceán legmélyebb pontján élek, nem ér el a remény.
Az igazi probléma abban áll, hogy Dóri óta senkit nem találtam, akivel értelmesen lehet beszélni. És ilyen kicsit depis időszakaimban gondolkodom. Hogy vajon jó helyen vagyok-e. És aztán eszembe jut, amit mondtál, hogy majd büszke leszek magamra, ha eljutok a végére. Jó lenne. De most megint fordult a kocka kicsit.
Tudod, előző két évem, mennyire pocsák volt. Láttál, hallottál, hiszen együtt laktunk, mindent tudtál rólam. Most nem érzem azt a sok szart, mint akkor, viszont annyira nem érdekel semmi, hogy nem tudom hova rakni. Ijesztő az egész.
Néha azt kívánom, bár felpattanhatnék egy gépre és meglátogathatnálak. Emlékszem, nem volt a legmeghittebb a legutóbbi náladalvásom, olyan izé volt az egész. Mert változtam. Mert nagyon picsa tudok néha lenni. És mindig találok rá mentséget, amivel magamat nyugtatom. De most jól esne pár óra, amikor csak Veled vagyok meg igazából nem csinálunk semmit, csak beszélgetünk és értelmet nyer az a nagy kuszaság a fejemben.
Nem nevezném féltékenységnek, amit érzek, sokkal inkább hasonlít irigységre, mégsem olyan. És most nemcsak magyarázok :) Ő gyönyörű, kitartó, tudja hová tart és szeretik, ráadásnak még rendes is. Szeretnék rá hasonlítani kicsit. Igaz, Te nem szereted és engem igen és nekem ez nagyon sokat számít :) Csak tudod, Te messze vagy. Pontosabban én vagyok messze Tőled. És nem érzem, hogy valamicskét is érnék a világban.
Maradok a suliban. Nem vagyok boldog igazán. De panaszra sincs okom, mert jól élek. Csak egyedül. De mindenki szenved hiányt valamiben. És tudom, hogy ennél sokkal rosszabb helyzetben is élnek emberek, akik nem azt érdemlik, legalábbis az én szememben nem.
Hiányzol.
Nem tudom, mi van Julcsival, de mikor nála aludtam, nem éreztem, hogy föl lenne dobva a helyzetétől. Látod, milyen kiszámíthatatlan a világ? Ő hosszú éveken át készült erre a pályára, majd bekerült és most küzd. Nem felhőtlenül. Ő is törékeny. Csak jól játsza a kemény, de boldog lányt. Tényleg hasonlítunk. Csak én úgy vagyok ilyen, ahogy. Nem tudom takarni.
Én is tudtam, hová akarok menni, mégis eltérített az utamról  valami. Talán a Sors. Talán az, hogy nem csinálok semmit, csak várom, hogy a dolgok történjenek. Talán ezért hiszem, hogy nekem a szerelemről szól az életem, mert az az egyetlen dolog, amit nem adtam fel eddig, bármi történt is. Pedig jöttek a pofonok, voltam padlón. De bíztam. Bízom. Talán naiv vagyok. Talán nem. De ebben hiszek és nem adom fel. Meg a természetben és a láthatatlan világban. A többi meg...úgyis változik.
Tényleg olyan nagy dolog, hogy én is szeretnék kicsit bulizni? Vagy most kapom vissza, amit gimi végén műveltem? Óh...oké. Tanulok belőle. Remélem. De olyan jó lenne kicsit...
Légy jó,
B.
P.S.: Beszélek hozzájuk, de nem érzem, vagy nem tudom, hogy érzem. Mit tehetnék?