Bodysnatchers

It’s full moon. I feel miserable. I’m desperate to find love, my Mr Right, my Prince, and I can’t really think about other stuff too much. So I fall in love with people, I don’t even know. They are quite well-known, you know. Mostly British. They all have beautiful eyes and something I simply adore. I really fall for them. But then after some time I realise how stupid I am and the loving just fades. But this state does unfortunately (?!) not last for long, because my heart find someone else to beat for. And so I believe in miracles and wait for him (whoever that it) to find me. How? No idea. I can’t do much about it. They are famous and busy and I guess a relationship between a famous person (like an actor or something) and an ordinary girl (like me) would not work anyway. He’s busy, I have to be here, or somewhere else, the point is,  my (future) career will make me stuck in one place. Unless I change my mind and choose something else.

I know I’m young and still have plenty of time to settle down. I was hiding it from myself, but I actually need that certain still point in my life. Something that is constant. It’s not changing. Only with me.

I love this place. England. It’s a magic to here, a dream. But sometimes I wonder if I’m right about it. I’ve been here for almost a year now and haven’t found a real close friend. Perhaps I don’t want to or perhaps I’m fighting against it. Don’t know. And it’s not quite true, because I have found friends. And it felt to talk to them. But they had to leave. So I stayed alone. Again – not really, I’m not alone. Maybe it’s just a lesson from life, teaching me to be more open and let people close soon and trust them from second one. Okay, maybe not from the first moment, but you get my point, don’t you?

I wish for friends. For love. For a voice that makes my knees turn to jelly. For eyes I can’t lie to. For hands I can’t push away from my body. For a mind that understands me and vice versa. Maybe I want too much. Maybe I haven’t learnt enough yet to get all these. Or maybe he’s not ready for me. Or maybe I’m blind and deaf and can’t notice the signs attacking me from everywhere... J

Melancholic Horse

Bocs, Cseni, ez nem kifejezetten Neked szól, csak le kell írnom, mert jön... :)



I have a confession to make...
As time goes by, my senses get clearer. I'm apparently changing, just as you are - every minute. I miss my home less and less every day, don't feel the same craving for alcohol, tobacco and generally addictive things (except for sex maybe) or to do something really immature and insane. I'm becoming comfortable with my new home here and as I'm working on it, I find myself actually loving my life.
I still love you with all my heart and mind and will never say no if you need me. I could still jump out of bed in the middle of the night if you want me to :)
The fact that we don't have as many opportunities to talk is not your fault nor mine, it's life and how we live it. You always have time for everything you truly want to do. It's not your fault. Nor mine. It's our decision.
I'm not complaining :) I'm being honest. 
You know, friendships depend on the tiny things, that we don't share when we are not together every week. Things that you don't think are important enough to make me want to read your letter with interest, so you decide not to mention the significant news either. I'm happy to know you and have you as a friend.
It's an honour :)
LÁVBÓT és Cosmo :)
xxx

Pántlika

Édes Csengém, fogalmam sincs, mit akar ez jelenteni, de bizonyára sokat, ha megérte a vagyont :) Szeretlek, Te jány, reméelm, vigyázol magadra rendesen...! :) Csók a nővérednek is. Amúgy bocsánat, amiért nem jelentek gyakran mostanság, csakhát tanulnom kell, mint tudod, megaztán tisztában vagoyk vele, hogy sok dolgod meg gondod van, szóval inkább-jelleggel nem zavarlak Téged sem :)

Amúgy Velem minden okés. Azt leszámítva, hogy utóbbi időben extraérzékeny és -érzelgős vagyok, ismeretlen oknál fogva. Plusz gyakran álmodom furákat, amikre ugyan nem emlékszem konkrétan, de tudod, azok az érzések...még jó, hogy nem kell Neked magyarázni :) Mindenesetre sziklaszilárd szingli vagyok vagy mi. Ugyanakkor azt sem felejtem el, hogy nő vagyok, mert van hím, aki osromoljon (kopp-kopp-kopp) :) Szerencsére. Különben szeme tetszik, sőt a keze is, olyan szép ujjai vannak, olyan zongorás, tudod. Mégis van valami baj vele. Annyira angol... :) Megyek olvasni valami baroi okosat és érdekfeszítőt a rákról.

Csókollak, puszedli baba :) Meg a nővéredet is. Nagyon hiányoztok :) 

Szeretlek

B.

Drága Cseni,

Néha úgy érzem, az óceán legmélyebb pontján élek, nem ér el a remény.
Az igazi probléma abban áll, hogy Dóri óta senkit nem találtam, akivel értelmesen lehet beszélni. És ilyen kicsit depis időszakaimban gondolkodom. Hogy vajon jó helyen vagyok-e. És aztán eszembe jut, amit mondtál, hogy majd büszke leszek magamra, ha eljutok a végére. Jó lenne. De most megint fordult a kocka kicsit.
Tudod, előző két évem, mennyire pocsák volt. Láttál, hallottál, hiszen együtt laktunk, mindent tudtál rólam. Most nem érzem azt a sok szart, mint akkor, viszont annyira nem érdekel semmi, hogy nem tudom hova rakni. Ijesztő az egész.
Néha azt kívánom, bár felpattanhatnék egy gépre és meglátogathatnálak. Emlékszem, nem volt a legmeghittebb a legutóbbi náladalvásom, olyan izé volt az egész. Mert változtam. Mert nagyon picsa tudok néha lenni. És mindig találok rá mentséget, amivel magamat nyugtatom. De most jól esne pár óra, amikor csak Veled vagyok meg igazából nem csinálunk semmit, csak beszélgetünk és értelmet nyer az a nagy kuszaság a fejemben.
Nem nevezném féltékenységnek, amit érzek, sokkal inkább hasonlít irigységre, mégsem olyan. És most nemcsak magyarázok :) Ő gyönyörű, kitartó, tudja hová tart és szeretik, ráadásnak még rendes is. Szeretnék rá hasonlítani kicsit. Igaz, Te nem szereted és engem igen és nekem ez nagyon sokat számít :) Csak tudod, Te messze vagy. Pontosabban én vagyok messze Tőled. És nem érzem, hogy valamicskét is érnék a világban.
Maradok a suliban. Nem vagyok boldog igazán. De panaszra sincs okom, mert jól élek. Csak egyedül. De mindenki szenved hiányt valamiben. És tudom, hogy ennél sokkal rosszabb helyzetben is élnek emberek, akik nem azt érdemlik, legalábbis az én szememben nem.
Hiányzol.
Nem tudom, mi van Julcsival, de mikor nála aludtam, nem éreztem, hogy föl lenne dobva a helyzetétől. Látod, milyen kiszámíthatatlan a világ? Ő hosszú éveken át készült erre a pályára, majd bekerült és most küzd. Nem felhőtlenül. Ő is törékeny. Csak jól játsza a kemény, de boldog lányt. Tényleg hasonlítunk. Csak én úgy vagyok ilyen, ahogy. Nem tudom takarni.
Én is tudtam, hová akarok menni, mégis eltérített az utamról  valami. Talán a Sors. Talán az, hogy nem csinálok semmit, csak várom, hogy a dolgok történjenek. Talán ezért hiszem, hogy nekem a szerelemről szól az életem, mert az az egyetlen dolog, amit nem adtam fel eddig, bármi történt is. Pedig jöttek a pofonok, voltam padlón. De bíztam. Bízom. Talán naiv vagyok. Talán nem. De ebben hiszek és nem adom fel. Meg a természetben és a láthatatlan világban. A többi meg...úgyis változik.
Tényleg olyan nagy dolog, hogy én is szeretnék kicsit bulizni? Vagy most kapom vissza, amit gimi végén műveltem? Óh...oké. Tanulok belőle. Remélem. De olyan jó lenne kicsit...
Légy jó,
B.
P.S.: Beszélek hozzájuk, de nem érzem, vagy nem tudom, hogy érzem. Mit tehetnék?

Első alkalom

Drága Cseni,

Annyi mondanivalóm van mindig, most meg nem jön. Akkor kezdem ott, hogy hiányzol. Minden nap gondolok Rád. Tudom, ritkán jelentkezem, de ismersz...nincs mentségem :) Írhatnék gyakrabban. Főleg mert én szivesörömest vetem mások szemére, hogy nem írnak. Egyedül érzem magam. Még mindig jó döntésnek tűnik, de már elmúlt az a varázs... Reméltem, hogy majd találkozom egy angol fickóval, akivel kapcsolatba keveredem és majd élünk boldogan. Hát eddig semmi. Itt olyan furcsák a kapcsolatok. Tizenpárévesen már komoly barátja van az ember lányának. Akihez aztán majd hozzámegy és gyereket szül. Nekem ez olyan távoli, nem ezt szoktam meg. Igaz, anya is 18 volt, mikor összekötötte életét apuval. De az más. Nem értem ezt a világot, Cseni. Nem nekem találák ki. Kicsit idegennek érzem magam. Pedig itt aztán többen vagyunk bevándorlók, mint tősgyökeres brittek. Na mindegy. Kicsit magáévá tett a magány. Vagy én őt? Mindenesetre rájöttem, hogy sosem lesz igazi kapcsolatom nem magyarral.